Az íróról. Ki is az a Thomas Brown
Thomas Brown egy írói álnév, nem egy fiktív személy, nem azért jelenik meg álnéven mert titkolni valója lenne, hanem mert ez így mindenkinek jobb.
Thomas Brown a ’60-as években született Budapesten, itt is nőtt fel, és itt is végezte iskolai tanulmányait. Thomas már kicsi gyerekként is más szemmel látta a világot, amire “mindenki” azt mondta hogy fehér, abban Ő színeket is látott.
De ne vágjunk a közepébe, inkább engedjük át neki a szót, pontosabban a betűket, hisz abban ő a jó.
Thomas Brown vagyok. Nem vagyok író, ez csak így alakult. Az idők folyamán összegyűlt bennem egy sor olyan dolog, ami nyomasztott, ami rám nyomta a bélyegét, és ezért döntöttem úgy hogy kiírom magamból.
A történet már régen elkezdődött, ami az írás alapjául szolgál, ám nem tudom megmondani hogy pontosan mikor. Régen.
A fiatalkorom szokványos módon zajlott, nem volt benne semmi olyan, amit a szocializmus megtiltott, vagy elrejtett az emberek elől. A lényegi változás akkor kezdődött, amikor letépték a vasfüggönyt. Ekkor láthattuk meg igazán, mi is van a világon, amiről addig nem tudtunk, vagy csak nagyon halvány részleteket.Az igazi változás akkor állt be, amikor mindenki számára elérhetővé vált az internet. Ezt böngésztem mindig, ha csak tehettem, és ebből merítettem a későbbi íráshoz az alapot is. Amikor elkezdtem felismerni, hogy a világ nem egészen olyan, amilyennek azt bemutatták, illetve megtanultuk az iskolában, akkor kezdett számomra egyre érdekesebbé válni, és egyre többet akartam tudni róla. A folyamat önmagába hajlik vissza, hisz minél több az ismeret, annál több a kérdés. Volt egy idő amikor azt gondoltam, hogy már mindent tudok, de legalábbis eleget ahhoz, hogy az leírjam.
Később rájöttem arra is, hogy a több tudás, még nem elég, mert azt látom magam körül, hogy az emberek be vannak gubódzva, és nem látják azt, ami valójában eléggé szembetűnő. Aztán a felismerés elég sokkoló volt, amikor észrevettem, hogy sokan látják, tudják, és mégis rezzenéstelenűl mennek tovább, mintha semmi sem történt volna.
Ezért nem veszik észre azt, ami körülöttük van, azt a világot amiben élnek. Ahogy Keanu Reeves is mondta: A Matrix, egy dokumentumfilm!