Tom Brown: Bemutatkozás

A olvasás, és a könyvek szeretete, nálam már gyerekkorban elkezdődött. Amikor megtanultam olvasni, és amikor már sikeresen elsajátítottam az olvasás során a megértést, akkor rabjává lettem.  Mindent elolvastam, amiben betűk voltak, mindegy mi volt az, lehetett újság, vagy egy plakát, egy hirdetmény, én elolvastam. Élvezettel töltött el, amikor már könyveket olvastam, mert elvarázsolt.

Nem tudom mások hogy vannak vele, de amikor én egy történetet olvasok, akkor az, a képzeletemben megjelenik, a helyszín, a szereplők, és maga a cselekmény is. Nem kívülállóként látom, ahogy a történet megtörténik, hanem bene vagyok. Érzem az összes szomatikát, ami benne van az eseményben, az hangokat, a színeket, és az érzéseket is, akár öröm, vagy fájdalom van benne.

Már gyerekként sok könyvet elolvastam, leginkább olyanokat, ami akkoriban elérhető volt, sokszor nem válogathattam. Aztán amikor már nagyobb lettem, és volt egy kis zsebpénzem, a többi sráccal ellentétben, én a könyvesboltba mentem, és vettem egy könyvet. Akkoriban még nagyon olcsó volt, ezért elég sokat meg tudtam venni. Volt ezen kívül más forrásom is. A barátainak is voltak könyvei, ami egyfajta cserealapot képezett, és én a már megvásárolt könyveimet, elcserélgettem más, érdekesnek tarott regényekre, így mindig volt könyvem, amit olvashattam.

Egész életemben olvastam, szinte mindent, ám leginkább olyan könyveket, ami valamiért felkeltette az érdeklődésem. Az iskolás évek alatt, ami kötelező volt, az persze rendre kimaradt, amiket csak később olvastam el, amikor már nem kötelezett rá senki. Így volt jó.

Volt sok könyvem, amit többször is elolvastam, de van olyan is, ami mások által nagyra tartott, ám nekem nem kötötte le a figyelmem. Nem baj. Fiatalkorom kedvenc műfaja, a sci-fi volt, (ma már nem annyira, de azért akad néhány, ami tényleg érdekes számomra) elolvastam szinte mindent, ami elérhető volt. Lem, Asimov, Huxley mellett Nemere volt a szinte kötelező olvasmány. Mára már, a sci-fi egészen más, hisz a régi történetekben szereplő leírások nagy része már a valóságban is létező dolog, így elvesztette a tudományos fantasztikus mivoltát. Ezzel szemben a mai sci-fi művek már egy más nézőpontból közelítik meg a valóságot, és ez most egy kicsit jó, ám idővel ez is elmúlik majd.

Az internet elterjedésével kitágult az elérhető világ mértéke, és az információ áramlás az addig soha nem látott mértékben kitágította a lehetőségeket, hogy jobban, lássam a világot. Ezzel, a létezésünk olyan aspektusait fedeztem fel, ami már-már regénybe illő fordulatokat hordoz magában. Sokszor eszembe jutott egy gondolat, miszerint milyen jó regényt lehetne írni erről vagy arról a témáról. Ahogy nőtt az elérhető információk tömege, és a nyilvánvaló összefüggés a realitással, eszembe jutott egy idézet, amit egy neves író fogalmazott meg.

Ha egy regényt el akarok olvasni, de azt még nem írták meg, akkor nekem kell megírnom.

Ettől kezdve ez a gondolat ott motoszkált a fejemben, amikor rájöttem, hogy valóban ezt kell tennem. Végig gondoltam a helytetemet, és arra a megállapításra jutottam, hogy megteszem. Megírom ami eszembe jut. A legelső ilyen történet, ami akkor megfogalmazódott bennem, elég nagy horderejű, részben a való életben, másrészről ennek a megírása. Elkezdtem az írást, és rákellett jönnöm, hogy könnyedén megy, szinte magától jönnek elő a gondolatok, nincs benne semmi erőfeszítés. Ez fellelkesített, és folytattam.

Az általam kedvelt, és preferált témák, nem a fantázia szülte dolgok, hanem a jelen realitásai adják az alapötletet. A régi korok íróinak szinte csak a hétköznapok adtak ihletet, amit a fantázia egészített ki, ám ma már szinte minden nap érnek olyan hatások, – a média által, – ami hatással van rám, és a gondolataimra, amiből ihletet lehet meríteni. Én ezt az irányvonalat követve igyekszem a jövőben olyan művekkel szórakoztatni az olvasóimat, ami részben rávilágít a jelen kérdéseire, vagy problémáira, másrészről van benne egyfajta szándék is, hogy amikor elolvassák a könyvemet, akkor ráébredjenek, hogy ez nem fikció, hanem a valóság.