Az Özönvíz

 

Az özönvíz, egy nem hétköznapi történet, ám bizonyos értelemben mégis az. Nem hétköznapi, mert ebben a regényben eljönnek a földönkívüliek, akik a galaktikus föderáció nevében ultimátumot hoznak az emberiségnek. A tét, az életünk vagy a halálunk. Ha életben akar maradni az emberi faj, akkor eleget kell tenni a követelésüknek. Ha életben akar maradni az emberi faj, akkor tőlük függetlenül is meg kell változtatni azokat a dolgokat, amik az ultimátumban fel vannak sorolva. Ha nem vetjük magunkat alá, az akaratuknak, akkor az emberiséget kipusztítják, mint ahogy ezt már megtették ezelőtt is, számtalan alkalommal.

Ahogy Smith ügynök is kifejtette a Mátrix c. filmben: 

Az emberi faj, egy betegség, a bolygó rákosodása, az ember egy ragály, és mi vagyunk a gyógyszer.

Ennek a mondatnak az értelmezése alapján, a földönkívüli delegáció, azt az utasítást kapta, amit végre is hajt, hogy amennyiben az emberi faj, nem akar, és nem képes változtatni a jelenlegi életmódján, akkor ki kell írtani, az utolsó szálig minden egyedet.

Az indokaik listáján szerepet sok tétel, aminek eleget kell tenni, mint például az atomfegyverek teljes leszerelése. 

Azt gondoljátok, hogy csak a föld a robbanások helyszíne, de ez nem igaz. Amikor felrobban egy atombomba, akkor az abban keletkető sugárzás, megállíthatatlanul kisugárzik az űrbe, és beterít mindent, ami az útjába kerül.

A bolygó beszennyezése: 

Azt gondoljátok, hogy csak a föld a robbanások helyszíne, de ez nem igaz. Amikor felrobban egy atombomba, akkor az abban keletkető sugárzás, megállíthatatlanul kisugárzik az űrbe, és beterít mindent, ami az útjába kerül.

A bolygó környezetének a megtisztítása:

Azok, amiket műholdnak hívsz, a mi szemünkben, és más értelmes fajok szemében is szemét, hulladék, felesleges, és haszontalan tömeg, ami számos balesetnek és halálnak volt az okozója. Ezért döntöttünk úgy, hogy leszedjük mindet.

Az ellenállás

Van egy csoport a föld bolygón, akik jól képzett szakemberek, katonák, és különleges képesítésű emberek, akik szemebe akarnak szállni a betolakodókkal, ám nincs senki, aki ellen felvehetnék a harcot. Késóbb rájönnek ők is, hogy nincs ellenség, amitől a történet meglepő fordulatot vesz, és elkezdődik a végjáték.

A könyv jelenleg még nem jelent meg, nem vásárolható meg, de hamarosan készen áll a  kiadására.
Jó szórakozást az olvasásához.

Tom Brown - Mindened elveszíted
Mindened elveszíted
Tom Brown - Nem veszíthetsz
Nem veszíthetsz
Tom Brown - Mindened elveszíted & Nem veszíthetsz
2 könyv egyben
David és a négy pajzán háziasszony
David és a négy nő
Tom Brown - Az Özönvíz
Tom Brown - Az Özönvíz

©2024 Tom Brown - Mindened Elveszíted - Powered By Platinum Design

Log in with your credentials

Forgot your details?